Primusz Andrea 1985. október 2-án született Dunaújvárosban (Magyarország) egy nehéz fiatalságba. Az édesapja meghalt, amikor 4 éves volt.
Egy évvel később édesanyja összeköltözött egy férfivel (és annak két lányával), aki soha nem volt képes betölteni az apafigurát az életében.
Ez a viharos kapcsolat, a sorozatos nagy konfliktusok miatt újabb és újabb költözéseket hozott magával szanaszét az országban. Andrea egyre többet vett elő papírt és ceruzát, ami segítségével egy kis időre ugyan, de el tudott zárkózni a valóságtól.

Már az általános iskolákban feltűnt a tanároknak, hogy a rajzkészsége 2-3 évvel fejlettebb a korosztályáétól. Ajánlották neki továbbtanulásként ezt a vonalat, de a rossz családi és anyagi helyzete miatt soha nem volt rá lehetősége.
A másik ok pedig, hogy Magyarországon nagyon kevés művésznek van lehetősége megélni a munkájából, ezért is látta jobbnak más szakképzést választani, amivel talán el tud később helyezkedni.

Nem sokkal a tanulmányai befejeztével megismerkedett a párjával, egy belga filmművésszel, aki hozzá hasonlóan kezdőként keresi a helyét a világban. A fiú tehetségesnek tartotta őt és ösztönözte a festésre.

Az első festményének elkészülésére még a példaképei (Sándorfi István, Rob Gonsalves és Dennis Peterson) művei is ösztönzőleg hattak. Több mint 20 festmény és még több rajz után késznek érzi magát megmutatni a munkáit a külvilágnak.

Elvégzett egy intenzív flamand nyelvtanfolyamot, hogy jobban be tudjon illeszkedni a jelenlegi otthonába, Belgiumba és reménykedik abban, hogy sok embernek fog örömet szerezni a munkáival.

Végzettségek:

• Irodavezető
• Marketing- és reklámügyintéző
• Kereskedő és Vendéglátó vállalkozó

Jelenlegi tartózkodási hely: Brüsszel

© 2011 Andrea Primusz -- website by Diggitall